2011.12.04. 09:18

Igazából a Karotta már írt erről az autóról korábban, de nagyon keveset, rám meg a sok metrózás-vonatozás miatt átragadt a sikoltozva vihogó japán diáklány-stílus, és emiatt muszáj megosztanom az olvasókkal a picsongásomat.

Meghalok ezért az autóért. Ha a Verdák rajzolói a Nohab-mozdonyt be akarták volna csempészni a rajzfilmbe, pontosan ilyen lett volna. Hiszen Nohab-homloka van, Nohab-nózija, Verda-szája, csak a szemeket kéne rátenni a szélvédőjére, és mehetne is.

Sajnos közel sincs a megvalósuláshoz, és ez jobban fáj, mint amikor összejövünk a barátainkkal vacsorázni, borozni, és épp Katin, a feleségemen van a sor, hogy ihasson, én pedig vezetek. Ha valaminek, hát ennek az autónak meg kellene születnie, hogy elterjedhessen, és ezáltal a komor, pengévé összeszorított szájú, görcsösen szomorú emberiség újra nevetni tudjon, s ismét szép legyen számára a világ. Ennél kedvesebb jármű talán még nem is született - talán a Walt Disney-féle rajzfilm-autókat leszámítva. És az a legjobb benne, hogy a cukiságát megússza anélkül, hogy cikissé válna.

Mint azt már elismételtük jó párszor a japppáni útról szóló beszámolókban: a Nissannál nagyjából úgy néz ki a jövő, hogy van benne egy csomó villanyautó, meg néhány lángot köpködő, aszfaltszaggató, egész óvodáscsoportokat felfaló Nismo-gép. Ja, és néhány villamos Nismo-autó is, majd' elfelejtettem.

Szóval a Townpod a villanyosok, azaz a nullemissziósok közé tartozik, konkrétan a már kapható Leaf elektromos autó hajtásláncát tervezték bele. Egyébként pedig – bár a képeken ez nem látszik – nem is kicsi, sőt, elég testes jószág. Hogyne lenne az, hiszen nem személyautónak szánják, hanem munkavégzésre, városi rohangászós furgonnak. A Nissannál ugyanis a jövőbelátók úgy gondolják, hogy az elektromos hajtás rövidesen elkezdi leváltani az eddigi terítőautókat a városban. Talán igazuk van, Olaszország például telis-tele van elektromos Piaggio Porterekkel már most.

Formatervezését tekintve lehet, hogy nagyon japán, de praktikusságban, arányaiban a Renault-féle irányt követi. Akkora nagyjából, mint egy Kangoo, és jó közelítéssel ugyanarra a célra is szánják majd. A hátsó ajtói kétfelé tárulnak (ismét csak egy európai kisfurgonos fogás), s van kihajtható zsiráfteteje is a nagy tető hátsó végénél – Renault F4, F6, Kangoo speciálváltozatok, rémlik?

Hogy fajtájának minden tekintetben megfeleljen, két sor ülése van, de azért jelzésképpen, hogy a második sor csak afféle – na-jó-legyen-ez-is – hely, a tetőkárpit is kétszínű: a vezető fölött otthonos, világossárga, a hátsó utasok fölött viszont komorabb és célszerűbb sötétkék. Jó trükk, hogy a hátsó üléssor teljesen eltüntethető. De nem ám a padlóban, ami általában sok helyet foglal, hanem – mivel az üléspad igen karcsú – az első ülések háttámlájához kapcsoltan.

A sajtóanyag képei alapján eleinte úgy gondoltam, hogy a kocsi elejének alsó sarkaiban levő, krómozott négyzetek az indexek. Aztán a szalonon láttam, hogy egy frászt, hiszen krómozottak – talán csak nem ütközők? Aztán kiderült: irányjelzők azok, de a burájuk krómgőzölt, ezért kikapcsolt állapotban fémbetétnek tűnnek.

A ledekkel megvilágított dudorkilincs nyilván felesleges trükk, de például a szekrényajtóként nyíló oldalajtó nem butaság: egyrészt kényelmes a használata, másrészt simán könnyebb pakolni így hátra is. Kérdezzék csak meg szépen egy új Zafira tulajdonosát.

Csak két kérdésem lenne. Egy: miért lett furgon, és miért nem személyautónak mondják? Hiszen zabálnák, hallottam az emberek reakcióit. A másik: mikor lesz? De tényleg.