A kínai Hummer-klón átmegy mindenen

2011.12.12. 18:26

Valószínűleg kevesen hallottak mifelénk a Xiaolong Automotive nevű cégről, illetve az XLW2090 jelzésű modelljéről, és ez nem is véletlen. A katonai felhasználásra gyártott modell legfeljebb akkor számíthatna világhírre, ha Kína – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – teljes médiafigyelem mellett foglalna el idegen országokat.

Így azonban csak most csodálkozhatunk rá, hogy mire képes egy ilyen gép. A tucatnyi változatban gyártott gép hatkerekű változatának képességeit mutatja be a gyáriak által készített filmecske. Az akadály néhány ferdén felállított betongerenda, amelyeket különösebb erőfeszítés nélkül gázol át az ormótlan platós gép. A látvány még úgy is meggyőző, hogy egyértelműen az autó képességeire méretezték az akadályokat, hiszen a hasmagasság épp centikkel haladja meg a gerendák magasságát.

A gép egyébként a számok szintjén is meggyőző: a hasmagassága 43 centi, az első terepszöge 55,5 fok, a terhelhetősége pedig 3,5 tonna. A hatkerék-hajtású gépet egy 4,5 literes, négyhengeres Cummins dízelmotor mozgatja, a film tanúsága szerint egész könnyedén.