A kínaiak összeszedik a Saab maradékát

2011.12.23. 11:36

A Saabnak vége, ez most már biztos, de elkezdett fejlesztéseiket folytatni szeretné a cég, amely majdnem megvásárolta a svéd gyárat.

A kínai Youngman egyike a közepes méretű kínai autógyáraknak, amelynek nem a tőke, hanem a technológia hiányzik a továbblépéshez, és nagyszerű lehetőséget látott a Saab felvásárlásában e lemaradás ledolgozására. A kínaiak számára nem is az aktuális Saab kínálat volt igazán vonzó, hanem az új, rugalmas Phoenix padlólemez, amelyet épp csak elkezdtek fejleszteni. Erre ugyanis szinte bármilyen méretű autó építhető úgy, hogy az alkatrészek nagy részén egyáltalán nem, vagy csak alig változtatnak.

Rachel Pang, a Youngman szóvivője azt mondta, a korábbi tárgyalások során sikerült megszerezniük a Phoenix platformot, és most egy svéd cég alapítását tervezik, ahol befejezhetik a munkát, amelyet a Saab elkezdett. A megfelelő mérnökgárda megtalálásával nem lehet baj, hiszen a Saab tervezői sem kaptak még novemberi fizetést, és most már nem is nagyon fognak, így valószínűleg boldogan folytatják majd a munkájukat egy olyan vállalatnál, ahol csinálhatják, amihez értenek, és még meg is fizetik őket.

Még az sem kizárt, hogy a Youngman mást is megvásárol a cégből: a márkanév, az üzem és a szerszámok egy része szabad préda lesz a felszámolás során, csak a jelenlegi modellek műszaki megoldásaihoz nem juthatnak hozzá, hisz azok a General Motors tulajdonában vannak. Így akár az is megeshet, hogy egy-két év fejlesztési szünet után visszatér a Saab, új tulajdonossal, új modellpalettával és új reményekkel.