Biztonságos a Volt és az Ampera

2012.01.08. 10:11

Módosítottak a Chevrolet Voltban és az Opel Amperában használt akkumulátorok hűtőrendszerén – jelentette a General Motors. A módosításokra azután lett szükség, hogy az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) vizsgálatot indított egy törésteszt után keletkezett tűz miatt.

Májusban egy töréstesztet végeztek, melynek során azt vizsgálták, megfelelő-e a Volt utasvédelme oldalirányú ütközés esetén. A teszt során az akkumulátorok megsérültek, de semmi rendellenes nem történt. Három héttel később azonban a jármű kigyulladt, és a további tesztek során az NHTSA azt tapasztalta, hogy a Volt lítium ionos akkumulátora, ha megsérül és elmozdul a helyéről, adhat ki szikrát és elkezdhet füstölni.

A GM már akkor igyekezett megnyugtatni minden, Volttal vagy Ameperával rendelkező ügyfelet, hogy autóik biztonsága kifogástalan, ötcsillagos. Az újabb balesetetek elkerülése végett, valamint az NHTSA nyomására most több apró módosítást eszközöltek. A nagy erejű oldalütközések miatt tovább erősítették az akkumulátorok védelmét, valamint több olyan áttervezést végeztek, amely megakadályozza a hűtőfolyadék túltöltését.