Megmutatták a Honda NSX utódját

2012.01.10. 12:02

A Honda évek óta próbál épkézláb utódot készíteni valaha volt legjobb sportkocsijának, eddig eredménytelenül. A két korábbi próbálkozásból nem lett semmi, de talán harmadszorra összejön.

Az NSX fontos része volt a sportos Honda arculatnak, nem csoda, hogy 1990-től 2005-ig gyártották, ennek ellenére az utódja soha nem készült el. Az első próbálkozást, a 2003-as HSC tanulmányt nem szerette a közönség fantáziátlan formája és az újító szándék teljes hiánya miatt, a második, amelyet 2007-ben Acura Advanced Sports Car Concept néven lepleztek le, viszont túlságosan is szakított az eredeti koncepcióval. A V10-es, összkerék-hajtású, nehéz kupé nem passzolt a Honda arculatába. A munkát harmadszor is újrakezdték, majd egy év múlva jött a gazdasági világválság, és elsöpörte az egész projektet.

Ahogy javult az autópiac helyzete, a Hondánál is újból előkerült a sportkocsi-kérdés, és mostanra el is készült egy tanulmányautó, amelyet Detroitban mutattak be Acura márkanéven. Ez már ismét NSX néven mutatkozott be, mutatva a Honda komoly szándékait. A koncepció is hasonló az eredetihez: könnyű, alacsony sportkocsi V6-os középmotorral. A formaterv, ha nem is különösebben eredeti, de igazán látványos, hasonlóan a híres elődmodellhez. Az egyetlen újdonság, hogy ide is beszivárgott a Honda vezetés környezettudatos megszállottsága itt is megjelenik. Az NSX tanulmányba a V6-os benzinmmotor mellé egy villanymotor is bekerült – együtt hajtják a hátsó kerekeket egy dupla kuplungos váltón keresztül – míg a két első kerék egy-egy külön villanymotort kapott. Ezek külön hajtanak vagy éppen fékeznek, attól függően, hogy az autó stabilitásának és fordulékonyságának megőrzése épp mit kíván.

Adatokat nem közöltek a különleges hajtásláncról, csupán annyit, hogy nagyon kedvező teljesítmény-tömeg arány jellemzi az autót. Egyelőre persze még évek vannak hátra a fejlesztés befejezéséig, ha ugyan nem döntenek ismét úgy, hogy kukába dobják a meglevő fejlesztéseket, és elkezdik az egészet elölről.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.