Leleplezték az új Kia Cee'det

2012.01.11. 16:15

Talán a Cee'd volt az első dél-koreai autó, amely bizonyította, hogy a Hyundai-Kia minden szempontból beérte a konkurenciát. Most itt az utód, amelyen leginkább a hibákat igyekeztek kijavítani.

A koreai kompakt első generációja sem nevezhető még öregnek, hisz alig hat éve, 2006 óta van piacon, de már most leváltják. Az utódot nem nevezhetjük az utolsó csavarig újnak, hiszen a padlólemez és a motorválaszték nagy része marad, a formaterv azonban gyökeresen megújul. A második generáció határozottan agresszív orr-részt kap a Kia mindenütt feltűnő, tigrisszájnak csúfolt hűtőmaszkjával ls felfelé húzott, agresszív első lámpákkal. Ami emlékeztet az előző modellre, az az oldalablak-sor formája. A belső térről és az autó hátsó feléről sem közöltek még gyári fotókat, így nehéz megítélni, hogy összességében mekkora a változás.


Bár hivatalos adataink nincsenek, valószínű, hogy a motorok, amelyek még mindig meglehetősen korszerűnek számítanak, nem változnak sokat. Alighanem itt is megjelenik az 1,6 literes, 140 lóerős, közvetlen befecskendezéses GDI benzinmotor, illetve az azonos hengerűrtartalmú, 126 lóerős turbódízel, és alighanem marad az 1,4 literes, 109 lóerős alapmotor is. Ami biztos, hogy az ősbemutatót a március eleji Genfi Autószalonon tartják, a forgalmazás pedig az év második felében indul.