Ősszel feltámasztják a Renault Alpine-t

2012.01.26. 15:09

Miközben a Renault vezetősége még vacilál rajta, hogy mit is kezdjen a jól csengő Alpine márkanévvel, a tervezők munkához láttak. Az A110-es ugyanis most ötven éves, és azt a Renaultnál is érzik, hogy ezt az évfordulót nem lehet ünneplés nélkül hagyni.

„Hibáznánk, ha nem használnánk ki az alkalmat” – mondta Laurens van Acker, a Renault vezető tervezője, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az A110 modern utódját gyártani kezdje a Renault, bár biztosat ő sem tud. „A lényeg, hogy mindig legyen egy kész megoldás, vagy legalább néhány kidolgozott ötlet talonban, hogy ha végül megfelelő a csillagok együttállása, készen álljon a megfelelő válasz.” – tette hozzá a tervező. Steve Normanm a franciák marketing-igazgatója már kevésbé optimista, ő azt mondja, hogy minden a piac nagyságától függ. Ha a Porschével akarna versenyezni a Renault, azt csak úgy volna érdemes megpróbálni, ha a sportkocsi az egész világon kapható lenne, Észak-Amerikától Kínáig, az európai piac önmagában ugyanis kevés, hogy eltartson egy rétegmodellt. A Párizsi Autószalonra szánt Alpine tanulmány persze a marketing-részlegnek is hasznos – így legalább kideríthetik, hogy a közönség hogy fogadna egy komolyabb sportkocsit.

Az Alpine A110 egyébként alighanem a legismertebb, és egyben legsikeresebb francia sportkocsi volt. Az 1970-es évek elején érte el pályafutása csúcsát: számtalan versenyt nyert 1972-ig, és korának egyik legerősebb raliautójaként tartották nyilván. Az alig nyolcszáz kilós farmotoros autóba, amelyet eredetileg 1,1 literes, 71 lóerős motorral mutattak be, később jóval komolyabb motorok kerültek: a csúcsváltozatba, az 1600 SC-be utcai kivitelben is 125 lóerős 1,6 literes motort építettek. Így a leggyorsabb kivitel elérthette a 210 km/h-s tempót. A versenykivitelbe közel 180 lóerős motor került.

A Renault vezetése már többször megfontolta, hogy ismét visszatérjenek a sportkocsik piacára, de eddig megelégedtek azzal, hogy szériamodelljeikből készítsenek igazán sportos változatokat. Most azonban először látszik valódi esély arra, hogy a franciák ismét sportkocsi-gyártásba fogjanak.