Japán sportkocsi, fapados kivitelben

2012.02.10. 17:22

Mifelénk csak a legmezitlábasabb autókon szokásos az efféle felszereltség, de úgy tűnik, Japánban a sportkocsivásárlók is értékelik az egyszerűséget, főleg ha kedvező árral párosul.

Elég megdöbbentő látvány a Toyota GT86 ilyen szimpla felszereltséggel, hisz eddig csak könnyűfém felnikkel és metálfényezéssel láttuk, de nem is áll neki rosszul. A 17 hüvelykes alufelnik helyett 16-os lemez keréktárcsákat kapott az autó, a lökhárítókat fényezetlen feketén hagyták, a belső teret pedig szinte kizárólag fekete műanyag burkolja. Még a motort takaró műanyag fedelet is elhagyták. Elsőre mindez talán igénytelenségnek tűnhetne, de egyrészt az egyszerűsítés hatására 40 kilóval csökkent az autó tömege, másrészt, mivel a motor, a hajtás és a többi lényeges főegység ugyanaz, mint drágább változatoknál, ennél jobb tuning- és versenyautó-alapot nehéz elképzelni.

A GT86 RC ráadásul vagy 30%-kal olcsóbb, mint a jobban felszerelt kivitelek: az ára 1,9 millió jen, azaz átszámítva 5,45 millió forint. A Toyota mellett a Subaru is kínál hasonlóan egyszerű kivitelt a BRZ-ből – nem csoda, hiszen a két típus ugyanabban a gyárban készül – RA néven.

Arra persze remény sincs, hogy az egyszerű nép-sportkocsi változatok Japánon kívül is felbukkannának, pedig az az érzésünk, a kedvező ár és az egyszerűség a világon bárhol eladná a kétszáz lóerős típusnak ezt a leegyszerűsített kivitelét.