Feltámad Bertone álomautója

2012.02.13. 15:33

A Genfi Autószalon egyik sztárja lesz a Bertone Nuccio tanulmány, amellyel egyszerre ünneplik a formatervező stúdió századik születésnapját, idézik fel az egyik legjellegzetesebb álomjárgány emlékét, és emlékeznek a tizenöt éve elhunyt cégvezetőre.

Egyelőre csak két vázlatot mutatott a stúdió a Nuccio tanulmányról, de így is felismerhető benne az 1970-ben bemutatott Stratos HF Zero karaktere. Az ékforma sportkocsiépítés csúcsának tekinthető, szuperlapos gép ugyan csupán egyetlen példányban készült el, hiszen a négyzetméteres szélvédővel egybeépített egyetlen ajtó, a fekvő vezetési pozíció és a jelképes oldalablakok miatt tökéletesen használhatatlan lett volna. A feladatát azonban így is elvégezte: alapjaiban befolyásolta a következő évtizedek sportkocsi-építési divatját, és persze tucatnyi megrendelést szerzett a Bertonénak.

Az új Nuccio tanulmány persze már nem hat akkora újdonságként, mint nagyszerű szellemi elődje, de jól összegzi az elmúlt évtizedek sikereit, és mutatja, hogy a Bertone, amelynek az elmúlt években többször is a halálhírét keltették, továbbra is létezik. Az 1912-ben alapított cég ugyan három éve elveszítette saját autógyárát – az üzem végül a Fiat kezében landolt – de a tervezőrészleg, ahol mintegy 300 formatervező és mérnök dolgozik, tovább működik. A vállalatot jelenleg az alapító Giovanni Bertone unokája, Nuccio Bertone lánya, Lilli Bertone igyekszik ismét sikeressé tenni.