Háromhengeres sportmotor a Fordtól?

2012.02.23. 16:51

Az 1,6 literes motorokat kiváltó ezres Ecoboost eleve elég túlfeszített motornak tűnik a maga 120 lóerejével, de ha hinni lehet a pletykáknak, a Ford tervezői nem állnak meg itt. A következő nagy dobás ugyanennek a blokknak a 180 lóerős kivitele lehet, amelyet a Fiesta sportváltozata kaphat meg. Itt két feltöltő etetné nagy nyomású levegővel az apró háromhengerest.

Rég tudjuk, hogy a turbófeltöltéssel lényegében akármeddig növelhető a teljesítmény: versenykörülmények közt akár 600 lóerő is felszabadítható egy literből. Az utcai használatra tervezett motorokban azonban ritka 100-120 lóerőnél nagyobb teljesítmény literenként, mivel a túlfújt turbókat nehéz vezetni, drága karbantartani, és a fogyasztásuk sem épp kevés.

A Fordnál azonban megpróbálják átlépni a határokat: az ezres háromhengeresből megkísérelnek 180 lóerőt kihozni. Ehhez egy feltöltő már kevés volna, így kettőt alkalmaznak: egy nagyobb turbót – hasonló méretűt az 1,6 literes Ecoboost turbójához – és egy villanymotoros hajtású centrifugálkompresszort, amely kisebb fordulaton tartja életben a motort. Ez utóbbi az igazán érdekes megoldás, hiszen villanymotoros feltöltővel szériagyártású modellben eddig nemigen találkozhattunk.

A nagy teljesítmény ellenére valószínűtlen, hogy a 180 lovas ezres a Focusnál nagyobb és nehezebb autókban is feltűnne, már csak presztízsokok miatt is: egy háromhengeres Mondeót még most, a kis turbómotorok hatalomátvételének idején sem volna egyszerű a vásárlókra sózni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.