Így még dögös az új Mercedes

2012.03.02. 15:55

A B osztály csak úgy szép, mint egy lapát vagy csákány, de nem is várunk tőle többet, hisz nem több egyszerű célszerszámnál. Az A osztálynak viszont ütős formatervre volt szüksége, hogy a bundás butikosnék mellett más is gerjedjen rá. A Mercedesnél a jelek szerint igyekeztek, bár a gyári vázlat nyilvánvalóan a művészi szabadság révén megszépített lenyomata a valóságnak.

A Genfi Autószalonon, tehát már a jövő hét első felében megláthatjuk, hogy a fronthajtású Mercedesek új generációjának vonzóbbik tagja milyen lesz. A nagy durranásnak azonban megpróbál megágyazni a Mercedes, ezzel a rajzocskával. Ezzel a stratégiával persze könnyen lőhetnek öngólt: a vázlat annyira dögös a lehetetlenül nagy kerekekkel, a versenyautókat idéző szélesítésekkel és a kicsire rajzolt ablakokkal, mint valami durva sportkocsi – ehhez képest a végtermék mégis csak egy háromajtós kompakt modell lesz elsőkérék-hajtással és négyhengeres motorokkal.

Az persze egyértelmű, hogy a Mercedes tervezői beleadtak apait-anyait, és ahogy az elmúlt években láttuk, mondjuk a CLS vagy az SLS esetében, tudnak, ha akarnak. Így kíváncsian várjuk, hogy a kézzelfogható, gyártásra kész A osztály mennyivel lesz vonzóbb jelenség, mint a konkurensei.