Megszakítják a Chevrolet Volt gyártását

2012.03.04. 10:16

Tovább folytatódik a Chevrolet Volt megpróbáltatása. Noha a februári adatok már az érdeklődés újbóli növekedését mutatták, a GM úgy döntött, március 19. és április 23. között szünetelteti a modell gyártását.

A gyártás öthetes leállítása ésszerű és szükséges döntés volt. Az elmúlt két hónap enyhe érdeklődése okán, a kész modellekből felhalmozott készlet akkorára duzzadt, hogy az – az átlag igények szerinti – 150 napra elegendő. A túltermelést elkerülvén született meg a közvetlenül 1300 alkalmazottat érintő döntés.

Mint ismeretes, egy tavaly év végi, balul sikerült törésteszt után egy Volt lángra kapott. Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal ezután vizsgálatot indított, a vevők bizalma pedig megrendült, amit az eladási számok egyértelműen tükröztek. A GM módosított az autó akkumulátorán, annak védelmén és erős kampányba kezdett, hogy éreztesse az autó biztonságosságát. A januári eladási adatok még nagyon alacsonyak voltak (603 darab), majd februárban jelentős növekedés történt (1023 darab), amely így is messze elmaradt a decemberi (1529 darab) értékektől.