Nem mese a láthatatlan Mercedes

2012.03.08. 17:42

Az ötlet nem új: vetítsük a tárgy elejére a mögötte elhelyezkedő tárgyak képét, így ha teljesen láthatatlan nem is lesz, beleolvadhat a környezetébe. A Mercedes most ki is próbálta a fantasztikus elképzelést, méghozzá eredményesen.

Az üzemanyagcellás F-Cell kísérletek népszerűsítő kampánya volt az ürügy, hogy a Mercedes reklámszakemberei kipróbálhassák, amiről eddig legfeljebb álmodozhattak. Maga az üzemanyagcellás hajtás is elég jövőbe mutató, hisz hidrogénből annak elégetése nélkül nyer elektromos energiát, ám ez nem valami látványos. Ezért készült az autóra a láthatatlanná tevő köpeny – a szó szoros értelmében. Egy rugalmas hordozóanyagba ágyaztak nagy számú LED-et – voltaképp egy hajlékony képernyőt alkotva ezzel – és ezzel fedték le az autó egyik oldalát, majd rávetítették a másik oldalon elhelyezett digitális fényképezőgép, konkrétan egy boltban is kapható Canon 5D Mark II képét.

A szinte árnyékként közlekedő jármű nyilván elég megdöbbentő látvány lehetett, legalábbis ez olvasható le a gyári reklámfilmen a bámészkodók arcáról, de az egészben az a legjobb, hogy ugyanezt a technikát ma már tényleg be lehetne építeni egy autó karosszériájába. Az más kérdés, hogy volna-e értelme, hisz a polgári közlekedésben látni és látszani egyaránt fontos. Katonai járműveken viszont hasznos lehet az ötlet – nem csodálkoznánk rajta, ha a közeli jövőben megszületne a szemmel alig látható tankok első generációja.