A pályán tovább él a Saab

2012.03.14. 18:06

Tavaly ilyenkor még nem lett volna olyan érdekes, hogy négy, újonnan kifejlesztett Saab áll rajthoz a svéd túrakocsi-bajnokságban, de most, hogy az autógyár már felszámolás alatt áll, elég furának tűnik a döntés, legalábbis elsőre.

A Flash Engineering és a Team Tidö csapat fejlesztései mögött az egykori Saab-kereskedők szövetsége áll – alighanem szép számmal állnak még a kereskedésekben bennragadt autók – illetve a felszámolás alatt álló gyár egyik utolsó működő részlege, a Saab Parts, amely alkatrészeket látja el az utakon maradt néhány millió autót. Ezeknek a szervezeteknek elemi érdeke, hogy a Saab márka ne tűnjön teljesen döglöttnek, ami a versenyprogramon keresztül érhető el a legkönnyebben. Nem mellesleg a versenyprogram méltó főhajtás lehet a Saab versenysikerei előtt, hisz a cég raliban és ralikrosszban számos győzelmet szerzett az 1960-as évek közepe óta.

A legtöbb információ ara utal, hogy a Saab – a versenyautóktól eltekintve – olyan hideg és halott, amennyire ez egy autógyártónál csak lehetséges. Ugyanakkor sokan gondolják – még komoly bennfentesek is – hogy ez csak átmeneti állapot, és készülhetnek még Saabok a jövőben. Amennyire zavaros ügy a cég felszámolása, egyelőre mi sem mernénk kizárni ezt a lehetőséget.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.