Erőkesztyűt fejleszt a GM

2012.03.14. 16:19

Az autógyártásban ugyan sok a robotizált tevékenység, de emberi beavatkozásra még mindig szükség van az összeszerelésnél. A szerszámot markoló kéz pedig a rendszer egyik gyenge pontja, legalábbis az amerikaiak szerint. Könnyű túlterhelni, ennek elkerülésére pedig pihenőket kell beiktatni a munkások számára.

Erre a problémára jelenthet megoldást a Robo-Glove nevű találmány, amelyet a GM és a NASA kutatói dolgoztak ki. Egy olyan kesztyűről van szó amely megnöveli a kéz erőkifejtését, azaz a szerszám kézben tartásához a megszokott erő fele-harmada is elegendő lehet. Ez a kutatók szerint meghosszabbíthatja az egészségkárosodás nélkül munkával tölthető időtartamot. A szervókesztyű egyelőre kísérleti darab, amelyet különálló Li-ion akkumulátorok látnak el energiával, és durván egy kilogrammot nyom. A tervezők már dolgoznak egy egyszerűbb, könnyebb változaton, amely talán már sorozatgyártásra is alkalmas lesz.

Az erőkesztyű egyébként csak mellékterméke a Robonaut 2 projektnek: az első humanoid robot-űrhajóst tavaly küldték fel a Nemzetközi Űrállomásra.