Rossz döntések sorozata a Bentley szörnye

2012.03.17. 12:57

Rossz döntések sorozatának tudható be az a szörnyű végtermék, melyet most EXP 9 F néven, oszcilláló rekeszizommal emleget napjainkban az autós szaksajtó. A Bentley palettaszélesítéséről, az új luxuskategóriás SUV megépítéséről sok cikk jelent meg korábban, a britek pedig nem is titkolták, hogy az új modellel semmi más nem lebeg a szemük előtt, csak egy egyes, utána rengeteg nulla, a végén meg egy font jel.

Azt azonban csak most árulta el Wolfgang Duerheimer, a cég ügyvezető igazgatója, hogy három más projekttel is intenzíven foglalkoztak, mielőtt az esetlen hobbiterepjárót megépítették volna. A pletykák szerint az egyik koncepció egy, a Continental GT-nél kisebb, elegáns, ám mégis nagyon sportos álomautó volt. Bentley-s berkekben egyértelműen ez az autó jelentette a legnagyobb robbanást, de a termék által megtermelt profit várhatóan sokkal alacsonyabb lett volna, mint egy bármilyen SUV esetében, ezért eldobták az ötletet.

„Végül a SUV mellett döntöttünk, és szerintem helyesen tettük. Ez egy olyan kategória, ahol a konkrét versenyszellem nem jelenik meg az emberek döntésében. Ha sportautót építettünk volna, annak rögtön ott lenne ellenfélnek a Porsche 911...” - mondta Duerheimer.

Az EXP 9 F várhatóan nagyon erősen fog fogyni a kínai és orosz piacokon, ami persze semmilyen mentséget nem ad egy rusnya, ízléstelen autó megépítésére. Bennfentesek szerint a kis sportautó pontos vázlatai még mindig ott fekszenek az igazgatói íróasztalon, egyszerűen nem tudnak szabadulni tőle. A hajó azonban már elment, a Bentley SUV-ja – habár rengeteg változást ígérnek a botrányba fulladt bemutató után – sorozatgyártásra késznek tűnik. Kína örülhet.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.