Gonoszabbul néz a Mercedes GLK

2012.03.22. 14:39

A Mercedes 2008 végén mutatta be legkisebb szabadidő-autóját, amelyen most igazítanak először. A korai átdolgozás azonban nem a típus sikertelenségének köszönhető, sőt: a GLK igazán jól szerepel a legtöbb nagy piacon.

A régi és az új változat közti különbségek meglehetősen visszafogottak. Az első lámpák formáján és a lökhárítókon igazítottak a tervezők, ez azonban épp elég ahhoz, hogy a GLK-nak komolyabb arckifejezést adjon. Ahhoz viszont nem, hogy a gép alapvető egyéniségét megváltoztassák. A belső térben valamivel hangsúlyosabb az átalakulás, bár ezt is néhány olcsón módosítható részlet átdolgozásával értékel: változtattak a felhasznált anyagokon, és krómkeretes kerek szellőzőket építenek az autóba a korábbi, szinte észrevétlen szögletes alkatrészek helyett.

A motorválaszték hat helyett négytagú lett: eltűnt a háromliteres benzines V6-os, és a leggyengébb dízelmotor is. Az alapkivitelbe 170 lóerős 2,1 literes dízelmotor kerül, ezen kívül elérhető lesz a GLK ugyanennek a négyhengeres dízelnek a két turbófeltöltős, 204 lóerős változatával. Lesz két hathengeres kivitel is, a 350 CDI-be 231 lóerős turbódízel, az egyetlen benzines kivitelbe pedig a 3,5 literes V6-os legújabb, 302 lóerős változata kerül.

A felújított GLK-t New Yorkban mutatják be április elején, ami nem is csoda: a típus Észak-Amerikában fogy a legjobban.