Nem lesz több magyar Fiat?

2012.03.30. 15:05

A Fiat 500X néven emlegetett autó állítólag ugyanarra az alapra épül majd, mint a Punto vagy a nemrégiben bemutatott 500L. A név azt sugallja, hogy itt is az 500-asra jellemző múltidéző formavilág egy változatával találkozhatunk - ezzel a Fiat hasonló palettát építhet ki az 500-as köré, mint korábban a BMW a Mini köré.

Az új modell bemutatása persze nem jó hír a Suzuki számára, hiszen a Sedici a Magyar Suzukinál készült, egy gyártósoron a szinte azonos SX4-essel, viszont annál jobban örülhetnek neki az olasz autóipari munkások. Úgy hallani, részben az 500X kedvéért öl mintegy egymilliárd eurót a Fiat a Mirafiori üzem modernizálására, ahol évente akár 280 ezer különféle crossover modell készülhet majd 2013 végétől, köztük a 4,2 méteres Sedici-utód is. Ha igaz, az 500X-nek lesz egy Jeep márkajelzésű testvérmodellje is, amelyet az olasz üzemen kívül a mexikói Tolucában és Kínában is gyártanának.

Az autókról egyelőre keveset tudnk, a Punto alapokon kívül csak annyi látszik biztosnak, hogy két- és négykerék-hajtással egyaránt elérhetőek lesznek, és a Fiat szabvány motorpalettáját kapják, amely 1,4 literes benzines, illetve 1,3 és 1,6 literes dízelmotorokból áll.

A Sedici kifutásával alighanem tovább gyengül a Suzuki-Fiat együttműködés, amelynek kiszélesítését korábbi sajtóhírek szerint a Suzuki résztulajdonosa, a Volkswagen akadályozta meg.