Igazi sportkocsi a BMW-től

2012.04.02. 13:55

Ezúttal még rövidebb karosszériával, tető nélkül láthatjuk a BMW i8-ast, amely állítólag alig különbözik a sorozatgyártásra szánt változattól.

Az M1-es óta talán az első BMW szupersportkocsi az i8, amelyhez egyelőre csak szoktatják a közönséget. A hagyományos kellékek közül ugyanis hiányzik a legfontosabb, a sokhengeres, brutálisan erős motor a hozzá tartozó hanggal. Nem mintha nem lenne ilyen a cég kínálatában, de az i8-ba inkább kisautókban megszokott háromhengerest építettek, egy villanymotorral kiegészítve. Ezt a tényt pedig emésztenie kell a közönségnek, így a kupé-tanulmány után elkészítették a nyitott Spydert is, amely még veszedelmesebben néz ki, mint a csukott változat.

A tető nélküli változat rövidebb lett, és a sziluettje is alacsonyabb, így még látványosabb jelenség. Cserébe szigorúan kétszemélyes, ami talán jobban is passzol a karakteréhez. A hajtáslánc maradt a régi: a háromhengeres, 1,5 literes, 223 lóerős turbómotor a hátsó tengely elé került, az első kereket pedig egy 131 lóerős villanymotor hajthatja. A két motor együtt is dolgozhat, ilyenkor 354 lóerőnyi maximális teljesítmény mozgatja az autót - ennek következtében akár 4,8 másodperc alatt elérheti a 100 km/h-t. Ugyanakkor használható tisztán villanyautóként, vagy igen takarékos hibridként is - a gyáriak szerint ez utóbbi üzemmódban akár 2,7 liter benzinnel elmehet 100 kilométert.

A nagyszerű paraméterek egyik oka az, hogy az i8 karosszériája teljes egészében karbonszálas műanyagból készült, így a komplikált hajtásrendszer ellenére sem nehezebb, mint egy benzines sportkocsi, sőt, a súlyelosztása még jobb is, mint azoké. A gyártás állítólag 2014-ben indulhat - már folyik a végleges változat tesztelése is - így most az az első számú feladat, hogy a közönséget is meggyőzzék: egy hibrid id lehet pont olyan dögös, mint akármelyik hagyományos sportautó.