BMW minden terepre

2012.04.22. 13:53

A BMW Joy nevű koncepció első ránézésre mintha az Isetta és egy quad keresztezése lenne, tervezője szerint pedig olyan, mint egy csöpp kis monster truck.

A kis szörnyeteg rajzolója, Andrus Ciprian elmondta, hogy „a BMW Joy ugyan még csak egy tervrajzon létező koncepció, de ha megépülne, egy 95 lóerős ATV motort kapna. Mindössze egy ülés kerülne bele, az is szűkösen a masszív bukókeret közé szorítva.” A kis buggy lényege az lenne, hogy egyszerű szerkezetével könnyen és gyorsan alkalmassá lehessen tenni a változó terepviszonyok kihívásaira, így az utcai versenyzésből percek alatt dűneugratásra lehetne váltani vele.

A látványterveket nézve és a BMW-t ismerve még az sem kizárt, hogy – ugyan csak szűk számban, de – a Joy eljut a megépítésig. Persze a forgalmazás nem valószínű, promóciós célokra viszont tökéletes lenne.