Ez lenne a Peugeot nagy ötlete?

2012.04.23. 17:00

A Peugeot mélyponton van ugyan, de épp ezért teljes gőzzel dolgoznak az új modelleken, amelyek kihúzhatják a vállalatot a kátyúból. Jó példa erre a Pekingben bemutatott Urban concept, amellyel a kis szabadidő-autók kategóriája felé kacsintgatnak a franciák.

A bemutató helyszíne nem véletlen: a PSA konszern három nagy piaca – Európa, Latin-Amerika és Kína – közül ez kecsegtet a legjelentősebb növekedéssel. Az Urban Concept azonban nem csak Kínának készülne, hanem az egész világnak. A gyáriak által többcélú járműnek nevezett városi padkaugrató érdekes példája a nemzetközi együttműködésnek. A formaterven együtt dolgoztak három nagy fejlesztőközpont szakemberei, Párizsban, Sanghajban és Sao Paulóban, ennek ellenére – vagy épp ezért – nem lett igazán erőteljes a stílusa. Elöl a 208-as hűtőmaszkja köszön vissza, egy kicsit alacsonyabb kivitelben, hátul pedig a kisautó jellegzetes C alakú lámpáit láthatjuk viszont, a kettő között pedig nehezen megjegyezhető átlag-formákat találni.

Ez a fajta konfliktuskerülés persze nem feltétlen rossz, ha nem is szoktuk meg épp a Peugeot tervezőitől. A méretek viszont épp megfelelők: 4,14 méteres hosszával és 1,74 méteres szélességével azt a kagegóriát erősíti, amelyet jelenleg lényegében a Nissan Juke és a Toyota Urban Cruiser alkot, és ebben a mezőnyben kétségtelenül számot tarthat a legférfiasabb formatervű modell címére.

Igaz ugyan, hogy egyelőre tanulmányautó az Urban, de elég valószínű, hogy előbb-utóbb gyártásba kerül majd. Végülis a 208-as kész alapjaira épül, és ha a közönség reakciói is megfelelőek lesznek, 2-3 év alatt kialakítható a sorozatgyártásra alkalmas modell.