Sportkocsi, félmilliárd felett

2012.04.26. 14:23

Tanulmányautókat nem szokás eladni, különösen nem a premier után közvetlenül. A nagy autógyárak általában évtizedekig aszalják az ilyen járműveket valami elfeledett raktárban, vagy egyszerűen zúzdába küldik a drágán előállított négykerekű szobrokat. Akad azonban ellenpélda, ha ritkán is, mint most a Nuccio tanulmánnyal, amelyből az egyetlen működőképes példányt Pekingben állította ki a Bertone stúdió.

Állítólag egy kínai üzletember bukott rá a furcsa vonalú, ultralapos, szürke-narancssárga gépre, amelyet a jelek szerint Ferrari alapokra építettek. Erre utal legalábbis, hogy a középmotoros gépbe 4,3 literes, 490 lóerős V8-as motor került, automata váltóval. A jármű megtervezésébe rengeteg munkát öltek – állítólag 15 ezer munkaórát vett igénybe, hogy elkészüljön a működőképes prototípus. Ennek ellenére is hajmeresztő az összeg, amit az autóért kérnek: állítólag kétmillió euróért, azaz bő 576 millió forintért hajlandók eladni a Nucciót, de az igazán érdekes az, hogy ezt az összeget valaki ki is hajlandó fizetni.

Akad néhány drága sportkocsi a piacon – a Bugatti Veyron és az Aston Martin One-77 ára is bőven egymillió euró felett van – de a Bertone üzlete így is példátlan, már csak azért is, mert a forma mögött rejtőző technika ezekhez a mesterművekhez képest tucatáru. Az érték ezen a szinten persze már nem a vas minőségétől függ: a vásárló azt az érzést kapja ennyi pénzért, hogy ilyen autója senki másnak nem lehet soha.