A Mercedes letámadja a Porschét

2012.04.27. 06:22

Eddig valahogy nem igazán volt erőteljes konkurenciája a Porsche legendás farmotorosának. Az M3-as BMW túl polgárinak tűnik mellette, az Aston Martin, a Ferrari és a Lamborghini legolcsóbb modelljei viszont túl drágák voltak a 911-eshez képest. Most azonban egyszerre több gyártó is rávetette magát az eddig észre sem vett lehetőségre. A Jaguar az F-type révén tervezi megszorítani a németeket, és most úgy tűnik, a Mercedes is beáll a sorba.

Eddig is hallhattunk hasonló tartalmú pletykákat, de a napokban két Mercedes vezető is nyíltan beszélt a cég terveiről, sőt, meg is nevezték az SLS kisebb testvérét. A vállalat vezető formatervezője, és vezérigazgatója is megerősítette, hogy jön az SLC, amely a 100 ezer euró alatti sportkocsik mezőnyét erősíti majd. A Mercedes persze marad a bevált építési elveknél, azaz a kisebbik sportkocsijuk is orrmotoros lesz és hátsókerék-hajtású, sőt, formai szempontból is emlékeztet majd az ős-SL-re, akár a drágább SLS.

Ezen túl persze nem lehet sokat tudni az autóról, az is csak sejthető, hogy több változata lesz, 300 és 500 lóerő közti teljesítménnyel, és alighanem itt is az AMG 5,5 literes V8-as motorjait használják majd, bár az sem kizárt, hogy készül majd V6-os alapkivitel is.