Tovább ellenőrzik a lejárt mentőládákat

2012.04.27. 13:12

Bár a rendőrség részéről a napokban több alkalommal hangsúlyozták, hogy türelmi időt adtak az autósoknak a mentőláda-hiány enyhülése idejére, olvasóink szerint néhány környékbeli településen most is felszerelés-ellenőrzéssel múlatja az időt a hatóság. Felhívtuk az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy kiderítsük, mi lehet az ellentmondásosnak tűnő helyzet magyarázata.

Szemtanúk szerint Halásztelken, Taksonyban, Dunaharasztiban és Szigetszentmiklóson is állítottak le autókat a rendőrök, kifejezetten azért, hogy megnézzék a kötelező felszerelési tárgyakat. „Megállították a kolléganőt. Megnézték az eüdobozt és a háromszöget... Ellenőrizték a láda dátumát is. Ma délelőtt, Halásztelek.” – szól a levél, amelyhez fotókat is mellékeltek az intézkedő járőrökről. Annak fényében, hogy az ORFK állítása szerint az egészségügyi csomagok hiányának megszűnéséig türelmi időt adnak az autósoknak, ez legalábbis különös.

Bényi Mónika az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a Totalcar kérdésére elmondta, hogy az országban változatlanul számítani lehet olyan közúti ellenőrzésekre, ahol a rendőrök a mentőládát ellenőrzik. A sajtószóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a korábban a sajtóban megjelentekkel szemben most már nem szabnak ki pénzbírságot, csupán szóban figyelmeztetik azokat az autósokat, akiknél lejárt szavatosságú vagy hiányos elsősegélynyújtó dobozt találnak.

Azt persze nem tudni, hogy a türelmi időszak meddig tart, de Garamvölgyi László szóvivő tegnap úgy fogalmazott az MTI kérdésére, hogy amíg a készlethiány fennáll, addig mindenképp.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.