Renault-t Algériából?

2012.04.30. 09:40

Május elején megszülethet a megállapodás az algériai kormány és a Renault között egy új gyár építéséről az észak-afrikai országban. A tárgyalásról szóló híreket a vállalt vezetője, Carlos Ghosn is megerősítette, így Marokkó után, újabb területre törhet be a francia konszern.

Az egykori francia gyarmatnak gazdasági szempontból jelentős segítség lenne a gyár, amely a pletykák szerint közvetlenül nyolcezer főnek adna munkát, míg közvetve húszezer munkahelyet teremtene. „A Renault tisztviselői maguk választották ki az algériai alvállalkozókat, akikkel a gyártás során együttműködnek majd. Az építéssel kapcsolatos tárgyalások folymatban vannak. Örömteli hírek ezek a számunkra.„ – mondta Mohamed Benmeradi az algériai ipari miniszter.

A vállalat afrikai terjeszkedése tehát nagy hasznára lenne a szegény afrikai országnak, a franciák szerint azonban már nem ennyire idilli a történet. A Renault februárban nyitotta meg legújabb gyárát Marokkóban, ahol a Dacia modelljeit készíti. A vállalat franciaországi dolgozói akkor felemelték hangjukat a kitelepülés ellen, és hangoztatták félelmüket, miszerint az olcsó munkaerő miatt veszélybe kerül az állásuk. A Renault vezetősége akkor úgy reagált, hogy az olcsó munkaerővel minden egyes Marokkóban gyártott autó nyolcszáz eurót termel Franciaországnak, így a döntés értelme nem lehet kérdéses.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.