FFX, a világ leglassabb Ferrarija

2012.05.08. 17:43

A német humor szókapcsolatról sokan gondolják, hogy semmi létjogosultsága, de ez rossz általánosítás. Van egy csapat, amely korábban is sok vidámságot okozott a Porsche-külsejű, lábhajtós Ferdinand GT3 RS bemutatófilmjével, és most rátettek még egy lapáttal.

Ismét egy legendát másoltak le, ezúttal a Ferrari Enzo replikája épült meg kerékpár-alkatrészek, műanyagcsövek, némi elegáns, hajlított üveg és rengeteg ragasztószalag felhasználásával. A forma, a szín, az összhatás – minden stimmel, legalábbis messziről, csak a közeliken tűnnek fel a burkolat egyenetlenségei, és az ujjnyi vastag kerekek. A Ferrari persze nagyon komolyan veszi saját védjegyeit, így lett a gép neve Fahrradi Farfalla FFX – a márkanév, amely a szokásos Ferrari betűkkel került a járműre, a német Fahrrad, azaz kerékpár szóból származik, azaz már innen is sejthető, hogy mennyire vehető komolyan az egész. A poént persze alaposan ki kellett dolgozni, így a jármű működik: akár ketten is pedálozhatnak, így akár a gyalogtempó is könnyedén túlszárnyalható az FFX-szel.

Persze filmet is forgattak a géppel, amelyben a Németországban vetített sportkocsi-reklámokat parodizálja a csapat – elsősorban a Mercedes SLS alagútban pörgős kunsztját. Reméljük találnak még jó témát – mi ezen is jót szórakoztunk.