Beárazták Vettel Infinitijét

2012.05.12. 10:56

Hónapok óta ígérik, de most az utakra kerül Vettel Infiniti FX-e. Hiába a világbajnoki munka és az alacsonyan limitált darabszám, kevesen mernének ekkora árat kérni egy SUV-ért.

Az Infitini még tavaly, a Frankfurti Autószalonon mutatta be az FX egyedi kiadását, a kétszeres Formula–1-es világbajnok nevével ékesített Sebastian Vettel edition-t. A limitált széria kevés eltérést mutat az alapmodelltől, de abból a kevés fejlesztésből állítólag maga Vettel is kivette a részét. Sőt, a karbon aerodinamikai csomagról úgy hírlik, a Red Bull Racing egy komplett mérnöki gárdája dolgozott rajta. Talán ezért került egy Formula–1-es autó első légterelőjére emlékeztető ív az első lökhárítóra.

Technikailag kevés változáson esett át. V8-asa – az alap 390 lóerővel szemben – 420 lóerősre lett húzva, futóművét pedig Vettel hangolta sportosabbra.

Mindössze kétszáz készül belőle. Ötvenet már lekötöttek Európának, míg a maradék java valószínűleg a Közel-Keletre kerül majd, de a kínai piacon sem lesz nehéz túladni rajtuk. Az ára? Az közel duplája lesz az alap FX-ének: 120 ezer euróért (35 millió forint) lehet majd hozzájutni egy vetteles kiadáshoz, ami ma nagyjából egy Porsche Cayenne Turbo ára.