Gonoszabb lett a 7-es BMW

2012.05.25. 15:28

Ha ki nem is cserélték, alaposan átdolgozták a BMW legnagyobb luxusautóját, bár ez nem látszik rajta igazán. Elsősorban a motorkínálat változott: még több lóerőt kínálnak ugyanazért a pénzért.

Presztízskérdés a BMW-nél, hogy a legnagyobb luxusautóba az elérhető legjobb technikát építsék be – ennek jegyében módosítják a 7-es sorozatot. Az autón ebből nem sok látszik, csak annyi tűnhet fel, hogy az első fényszórók tartalma megváltozott – egyebek közt több lett bennük a LED. A hűtőmaszk rácsozata is ritkásabb lett, 12 helyett 9 rácsrúd került a vesékbe, és újak az indexek a tükrök alatt – de ezt tényleg csak a típus megszállott ismerői fogják észlelni. Belül már egy kicsivel jelentősebb az átalakulás, új bőrüléseket terveztek a típushoz, és az autó kapott egy 1200 Wattos Bang & Olufsen hangrendszert.

Mindez azonban semmi a motorkínálat átalakításához képest. A legnagyobb újdonság a 750d xDrive kivitel, amelybe az M550d-ben bemutatott háromturbós hathengeres kerül. A 381 lóerős háromliteres gépnek a maga 740 Nm csúcsnyomatékával meg sem kottyan a bálna-BMW mozgatásának feladata: az autót 4,9 másodperc alatt gyorsítja 100 km/h-ra, ami félelmetes eredmény egy közel két tonnás autó esetében. Emellett egész szürreálisan hat a 6,4 literes fogyasztási átlag 100 km-en, vegyes ciklusban. A két kisebb dízel is izmosodott, a 740d motorja 313, a 730d-é 258 lóerős lett, igaz, az a 7 illetve 13 lóerő többlet aligha lesz feltűnő.

A benzines választékban a 750i 4,4 literes duplaturbós V8-asának teljesítményét növelték 408-ról 450 lóerőre, a 740i turbós hathengeres motorja pedig 306 helyett 320 lóerős lett. Érdekes döntés, hogy a hibrid kivitelben a korábban használt 408 lóerős V8-as helyére a továbbiakban szintén a 740-es 320 lovas hathengerese kerül. Így a benzin-elektromos változat ugyan gyengébben gyorsul, 4,9 helyett 5,7 másodperc alatt éri el a százas tempót, viszont a 9,4 literről 6,8 literre csökkent a fogyasztása.

A hetes szériafelszereltsége is javult: mostantól minden változatba nyolcfokozatú ZF automata kerül, illetve alapáron jár majd a szintszabályzóval ellátott  hátsó futómű is. A felújított bálna még a nyár folyamán leváltja a korábbi változatot.