Kell a legjobb Ferrari? Most viheted!

2012.05.31. 17:45

A Ferrari 599XX Evo eddig olyan tárgy volt, amelyet még a leggazdagabbak is csak kölcsön kaphattak meg a gyártótól, sok nagyon jó sportautó áráért. Most azonban eladnak egyet az egyik legkorszerűbb és legerősebb, utcai modellen alapuló Ferrariból is, hogy minél több pénzt juttathassanak a keddi földrengés károsultjainak.

Az autó elképesztő ritkaság, és nem csak azért, mert kevés készült belőle. Összesen 30 599XX-et gyártott a Ferrari, és csak egy Evót, ami önmagában is elég lenne, hogy értékessé tegye az autót, de az 599XX-eket el sem adta a Ferrari, csak megengedte néhány hűséges vásárlójának, hogy menjenek velük egy zártkörű kupasorozatban. Az Evo értékét jelenleg mintegy 1,3 millió euróra becsülik, de valószínű, hogy később ennél még sokkal többet ér majd. Az szinte mellékkörülmény, hogy 740 lóerős motorjával az autó még mindig a legerősebb Ferrari, amelyet egy utcai modell alapjaira építettek – csak a nagydíjas versenyautók között akad gyorsabb nála.

A többi eladásra felajánlott tárgy persze nem ilyen értékes: akad köztük V8-as Ferrari motor, versenyoverálok és sisakok Fernando Alonso és Felipe Massa gardrobjából, és egy csomó kisebb értékű emléktárgy.