2012.06.07. 13:17

Az automata váltóknál már évek óta zajlik a gátlástalan fokozat-szaporítás, de sokáig úgy nézett ki, a kézi váltóknál megelégszenek hat sebességgel. Manuális váltónál a sofőr terhelését is növeli a több fokozat, szemben az automatákkal, ahol az elektronika kapcsolgat. A Porsche azonban bevetette az első hétfokozatú kézi váltót a 911-esben, és úgy tűnik, a BMW sem szeretne lemaradni.

A védjegyhivatalból legalábbis egy olyan vázlat került elő, amelyen a BMW hétsebességes váltójának fokozatkiosztása látható. Ez is a szokásos H sémát követi, de érdekes módon a hátramenethez elég csak teljesen balra, a hetedik fokozathoz teljesen jobbra húzni a botot a kar középsíkjában, legalábbis a vázlat szerint. Ezzel elvileg megoldhatják a sok sebességgel járó egyik legkomolyabb problémát, hogy túl sűrűn helyezkednek el a fokozatok egymás mellett, így kihívást jelent megtalálni a megfelelőt.

Amikor a Porsche bemutatta az új váltót, sokan kételkedtek benne, hogy egyáltalán életképes és szükséges-e. De most, hogy a BMW is ebbe az irányba mozdul, valószínű, hogy a hetes váltók elkezdenek majd terjedni a drágább autókban, sőt, az sem kizárt, hogy további szaporodásnak indulnak a fokozatok.