Kémfotókon a Ferrari Enzo utódja

2012.06.14. 18:25

Az 1980-as évek óta minden évtizedben elkészült az aktuális szuper-Ferrari. A sor az F40-essel kezdődött, amely 1987-ben, a megjelenése évében a világ legnagyobb végsebességű személyautója volt, majd jött a Formula 1-es alkatrészek felhasználásával épített F50-es 1995-ben és az Enzo 2002-ben. Az utolsó szupersportkocsi bemutatása óta azonban eltelt tíz év, így épp itt az ideje egy újabb méregdrága szupersportkocsi bemutatásának.

Dolgoznak is rajta, sőt, el is árultak már néhány részletet, így tudjuk, hogy V12-es szívómotort használnak majd, a HY-KERS hibrid rendszerrel. Ez a rendszer így durván 900 lóerő leadására lesz képes, ha igazak a hírek. A kémfotók alapján pedig már az is sejthető, hogy az új hajtáslánc köré miféle autót építenek. Bár rengeteg rajta az álcázás, és az első lámpái is a 458-asról származnak, az azért egyértelműen kiderül a fotókról, hogy az Enzónál kisebb méretű, középmotoros autó fejlesztése folyik. Bár az ellenkezőjét próbálják elhitetni az orr- és a farrész meghosszabbításával, az az érzésünk, a hosszú tengelytávhoz viszonylag rövid túlnyúlások tartoznak majd, a fülke pedig feltűnően kicsinek tűnik az autóhoz képest.

Az összkép alapján úgy tűnik, a Ferrari ezúttal nem csak a teljesítmény növelésével, de a méret és a tömeg csökkentésével is javítaná az autó dinamikáját, amely így ha végsebességben nem is, gyorsulásban és úttartásban ismét az abszolút élvonalba kerülhet az utcai sportkocsik között. Jelenleg a Lamborghini Aventador, a Pagani Huayra és a Koenigsegg CCXR tűnik a legerősebb közvetlen konkurenciának, de mire az F70-ként is emlegetett gép gyártásba kerülhet, azaz 2013 végére tovább hízhat a konkurensek köre, hisz jön a Porsche 918 és a McLaren drágábbik sportkocsija is.

A Ferrarinak azonban elég erős a neve ahhoz, hogy az új sportkocsi szinte a bemutatás pillanatában elfogyjon, és később már csak árveréseken legyen elérhető, jóval az eredeti ára felett.