Elkészült az új családi Skoda

2012.06.19. 12:59

Pletykákból és kémfotókról már ismerhettük a Rapidot, amely tulajdonképp a régebbi Octaviák helyére érkezik a kínálatban. Most azonban hivatalosan is leleplezték a kompakt szedánt, amely elfogadható árával és helykínálatával igyekszik új vásárlókat hozni a Skodának.

A Rapid az első MQB platformra épülő Skoda modell, és műszaki szempontból szinte megegyezik a rövidesen érkező Seat Toledóval. Első hallásra nehéz elhelyezni a kínálatban, hisz méreteiben alig különbözik az Octaviától: a hossza 4,48 méter, a tengelytávja 2,552 méter, a szélessége 1,7 méter, a magassága pedig 1,466 méter, azaz minden irányban csak néhány centivel kisebb. Még az 550 literes csomagtartó is csak 35 literrel marad el, ami lényegében érzékelhetetlen. A magyarázatot az Octavia utódja adja majd, amely valószínűleg feljebb költözik majd egy bő fél kategóriával, mind méretben, mind árban.

Az új Skoda eleinte csupán kétféle motorral lesz kapható. Még felbukkan benne a régimódi, 1,6 literes, 105 lóerős benzines szívómotor, a másik opció az azonos méretű és teljesítményű TDI dízel. Később jönnek a benzinmotor helyére az 1,2 literes, turbós motorok 85 és 105 lóerővel és valószínű, hogy lesz kétliteres dízel, és 1,4 literes TSI motoros változat is.

Nem csak méretben, árban is közel lesz a Rapid az aktuális Octaviához: 14 ezer euróért adják majd az alapkivitelt Németországban, ami átszámítva 4 millió forint körüli összeget jelent. Nem kizárt, hogy itthon lesz olcsóbb, fapados változat, ezzel nem lenne lehetetlen elérni a jelenlegi Octavia Tour II 3,75 millió körüli árát.