Jön a legőrültebb Fiat

2012.06.24. 10:40

Egy igen merész és egyedi csomaggal készül a Lazzarini Design a Fiat 500-ashoz. Az 550 Italia névre keresztelt projekt lényege, hogy a Ferrari 458 alkatrészeivel minél jobban teletömjék a kis 500-ast.

A túlméretezett hátsó szárnnyal és a méretes légbeömlővel a tetőn az aerodinamikai csomag már önmagában extrém, de az olaszok mégsem itt estek túlzásba.

A legvadabb, már-már értelmetlenül nagyravágyó elképzelés szerint, az 550 annyira közeli rokona lesz 458-as Ferrarinak, hogy motorját a nagytestvértől kapja. A kis Fiatból egyszerűen eltávolítják a hátsó üléssort, hogy helyet adjanak a 4,5 literes V8-asnak, amelyet – valamennyi józanságot tanúsítva – 570-ről 550 lóerősre finomítanak. A felfüggesztést alapos munkával igyekeznek majd az őrült teljesítményhez igazítani, és persze minden mást – a fékektől a hűtési rendszerig – újraterveznek majd.

A projekt egyelőre még csak a tervezés szakaszában tart, de a munkára betervezett 430 ezer eurós (123 millió forint) költségvetés biztató előjele a sikeres megvalósulásnak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.