A taxisok új kedvence?

2012.06.26. 17:57

A Seat Toledo első generációja nagy siker volt, de még a második is jól fogyott – a harmadik viszont elkezdte ásni a márka sírját. Most itt a negyedik, azzal a céllal, hogy kiküszöbölje elődje hibáit.

A közönség az Altea és a Leon egyterű-arányait még úgy ahogy elfogadta, de a Toledóról, ahol az egybeszabott autó szedán-fart kapott, ugyanez már nem mondható el. Kellett néhány év, mire leesett a Volkswagen vezetésének, hogy a buborék-szedánt kár erőltetni, és még néhány év, mire megszabadulhattak tőle. Így csak most jött el az ideje, hogy megpróbálják kiküszöbölni a csorbát. Egy haldokló márkába persze a VW sem önti számolatlanul a pénzt, így lényegében a Skoda Rapid testvérmodellje kapta meg a Toledo típusjelzést. Különbség csak az autó orrán és hátulján látható: eltérőek a lámpák, a lökhárítók, a hűtőmaszk és persze a jelvények.

Műszaki szempontból nem is várhattunk nagy meglepetést. Szabvány MQB padlólemez és szabvány VW motorok. 1,2 és 1,4 literes TSI turbómotorok 75 és 122 lóerő közti teljesítménnyel, illetve az 1,6 literes TDI 105 lóerővel. Később ez utóbbi motorból jön a 90 lóerős változat is. A 4,48 méter hosszú és 2,6 méteres tengelytávú szedán méreteit tekintve kellemes családi autónak ígérkezik, sőt, valószínű, hogy a taxisok is lecsapnak majd rá.