Közös sportautót épít a BMW és a Toyota?

2012.06.30. 07:56

Immár hivatalos: szorosabbra fonja meglévő együttműködését a Toyota és a BMW. A friss megállapodás szerint, a közös munkaterületet kiterjesztik azt üzemanyagcellák, a könnyűszerkezetes karosszéria elemek, valamint az elektromos hajtáslánc fejlesztésére, továbbá egy közös sportautó megépítése is szóba került.

A BMW és a Toyota 2011 végén állapodott meg egyebek között BMW dízelmotorok szállításáról a japán autógyártónak. A két cég most egyetértési nyilatkozatot írt alá a BMW müncheni központjában, melyben még szorosabbra fűzik viszonyukat.

"Az együttműködéssel biztosítjuk, hogy az innováció és a fenntartható fejlődés terén mindkét vállalat megőrizhesse vezető szerepét a maga szegmensében a jövőben is" – jelentette ki a BMW vezérigazgatója, Norbert Reithofer. „Nyilvánvaló, hogy mind a ketten arra törekszünk, hogy fejlődjünk, és egyre jobb autókat építsünk. Mindemellett tiszteljük egymást, és most közösen tesszük meg a következő lépéseket” – így Akio Toyoda, a Toyota Motor Corporation elnöke.

A megállapodás állítólag kitér egy közös tervezésű és építésű sportautóra is, bár nem tudni, hogy e téren mennyire folyna együtt a munka.