Kiszivárgott képen az új Renault Clio

2012.07.03. 12:00

Az idén ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a Renault egyik legfontosabb újdonsága, amely évekre meghatározza majd a márka szereplését az európai piacon. Tudatában is vannak ennek a tervezők, ezért igyekeztek látványossá tenni a negyedik generációt.

Az eddig egyetlenként kiszivárgott gyári fotó alapján egyértelmű, hogy az autó már az új Renault vezető tervező, Laurens van den Acker irányítása alatt készült. Részleteiben és összhatásában is jobban emlékeztet a Clio IV az utóbbi évek Renault tanulmányautóira mint bármelyik aktuális szériamodellre. Az ajtók alján végigfutó lendületes ív, a hátrafelé erősen szűkülő oldalablak-vonal, a masszív sárvédő-domborítások, a rövid hátsó és hosszú első túlnyúlás határozza meg az autó karakterét, amely így a legtöbb vetélytársáénál mozgalmasabb, lendületesebb hatást kelt.

Műszaki szempontból is várható néhány újdonság. Az egyik ilyen a 900 köbcentis, háromhengeres turbómotor, amely kb. 90 lóerős lesz, és az eddigi alapmotorok helyét veszi át. Emellett alighanem itt is találkozhatunk majd az 1,2 és 1,4 literes TCe turbómotorokkal, illetve az 1,5 literes dízelmotor különféle teljesítményű változataival. Ami szinte biztos, hogy régi vágású szívómotort már egyáltalán nem alkalmaz a Renault az új Clióban.