Lelepleződött a következő Toyota Auris

2012.07.26. 13:27

A jelenlegi Auris nem lett átütő siker, amiért nagy részben a formaterv – illetve annak látványos hiánya – okolható. A Toyotánál érezhették, hogy mi a baj, így a következő generációt igyekeztek karakteresebbé tenni.

A fotók alapján egyértelmű, hogy a feladat egy lendületesebb, érdekesebb forma megalkotása volt, és a tervezők meg is próbálkoztak vele. Az ötajtós íves tetővonala és meredeken emelkedő övvonala is erről árulkodik. A végeredmény azonban nem tűnik különösebben eredetinek. A háromrészes, hátul felfelé csúcsosodó oldalablak-sor manapság már minden második autón megtalálható, a hátsó lámpák eltúlzott Alfa Romeo stílusa pedig sokkal furcsább, mint amilyen vonzó. Legfeljebb a V alakú hűtőmaszk jelent némi újdonságot, de ez sem tűnik utolérhetetlenül szellemes ötletnek. Az az érzésünk, ez a forma is hamar elkopik – hiányzik belőle az erős egyéniség, amely a tartós formák sajátja.

Műszaki szempontból persze jobbnak ígérkezik az új Auris az elődjénél. Bár állítólag tágasabb lesz, mint az elődje, úgy hallani, jelentősen csökken az autó tömege, ami mind a dinamikán, mind a fogyasztáson meglátszik majd. A motorkínálat – legalábbis eleinte – a jól ismert 1,3 és 1,6 literes szívó benzinesekből áll majd, bár már néhány hónappal a piaci bevezetés után megjöhetnek a dízel-változatok, amelyekbe már a BMW-től vásárolt motorokat szerelik. Ha lesznek is korszerűbb, turbós benzinmotorok, azok csak később érkezhetnek meg – hibrid kivitel a Priuséhoz hasonló hajtáslánccal viszont már a kezdetektől kapható lesz.

Az Aurist továbbra is a Toyota brit gyárában készítik majd, és talán már az idén bemutatják, de legkésőbb 2013 elejére biztosan megérkezik.