Bemutatkozik az új Volkswagen Golf

2012.09.05. 10:52

Ahogy azt a korábbi hat generációt ismerve sejteni lehetett, a Volkswagen tervezői igyekeztek megőrizni a slágermodell karakterét, csak annyit változtattak rajta, hogy egyértelmű legyen: ez már egy következő generáció. Ezúttal egy kis szögletességet vittek a formákba, viszont a felszín alatt szinte egyetlen csavar sem maradt a régi.

A Golf tervezői a Passat megújításánál használt eszközöket vetették be. A jellegzetes lövedékforma maradt, sőt, hangsúlyosan visszatért a negyedik generáció karakteres, az autó aljáig követhető hátsó tetőoszlopa, de ez a Golf valahogy élesebb, mint az elődei. A lámpatestek kontúrja szögletes, sőt, a bennük levő LED-blokkok is sarkosak, a karosszéria oldalán határozott, egyenes élek vezetik a szemet, és az első lökhárító gömbölydedsége is elmúlt. Ezzel együtt a Volkswagen egyen-hűtőmaszkjához ragaszkodtak - az egységes márkaidentitás a Volkswagennél szent.

Az autó arányai is változtak: szemmel látható, hogy még hosszabb a tengelytáv, rövidebbek a túlnyúlások és alacsonyabban fut a tető. Számszerűen 5,9 centit növekedett a tengelytáv, és 5,6-ot az autó hossza, de az új Golf így sem nőtt célszerűtlenül nagyra: 4,26 méteres hosszával aligha növi ki a városi parkolóhelyeket. Az autó magassága 2,7 centivel csökkent, a szélessége viszont csupán 1,3 centivel nőtt az elődhöz képest. Mindennek köszönhetően egyszerre bővült a hátsó lábtér másfél centivel, és a csomagtartó 30 literrel - így ez utóbbi már 380 literes. A méretnövekedéssel ugyanakkor 100 kg tömegcsökkenés jár, ami a Volkswagen-tervezők céltudatos munkájának köszönhető: szinte mindenhol elcsaltak néhány dekát, ahol csak lehetett. Csak a vázszerkezeten bő 35 kilogrammot nyertek, a futómű 26, az 1,4 literes motor pedig 22 kilogrammal lett könnyebb, és egy-két kilót szinte minden nagyobb alkatrésznél sikerült megtakarítani.

Bár az autón ez alig látszik, a műszaki tartalom teljesen új: itt már a VW csoport egységes MQB padlólemezére építkeztek. A platformmal már találkozhattunk többek közt az új Audi A3-asban, és rövidesen ugyanerre a struktúrára telepítenek át minden, nagyobb tételben eladható Seatot, Skodát és Volkswagent is a Polo és a Passat méretkategóriája között. Ez persze inkább a Volkswagen számára érdekes, a felhasználó nemigen vesz belőle észre semmit - az alapvető műszaki megoldások, amilyen a futómű jellege, pedig nem változtak.

A motorválaszték viszont csupa ismerősből áll, és eleinte csupán négytagú lesz. Az alapmotor szerepét ezúttal már az 1,2 literes TSI turbómotorra osztották, amely itt 85 lóerős, és 4,9 liter benzinnel is elvonszolja a Golfot 100 kilométert. Akinek ez kevés, választhatja az 1,4 literes TSI motort is, 140 lóerővel és 4,8 literes gyári fogyasztási adattal. Van még két dízel, az 1,6 literes 105 lóerős és 3,8 literes átlagfogyasztást produkál, a jól ismert kétliteres teljesítményét pedig 150 lóerőre emelték, ennek ellenére szabvány vegyes ciklusban 4,1 liter igényel 100 kilométerre. A kisebbik dízel kerül a BlueMotion változatba is, ott 3,2 literrel is megelégszik száz kilométeren. Minden motor rendelhető dupla kuplungos automatával is, az 1,2 literes kivételével.

A Golf alapfelszerelésébe bekerült néhány, eddig csak extraként elérhető eszköz. Így minden változathoz jár a fékek segítségével önzáró differenciálművet szimuláló XDS, amit eddig csak a sportosabb kivitelekhez kínáltak szériában, vagy a Multi Collision Braking Sysytem nevű rendszer, amely automatikusan aktiválja a fékeket egy esetleges ütközés során. Emellett az új Golfhoz már rendelhető adaptív távolságtartó tempomat, Front Assist, amely balesetveszély esetén figyelmeztet, és megfékezi az autót, illetve olyan rendszer is, amely 30 km/h alatt vészfékez, ha ütközésveszélyt érzékel. Van továbbá progresszív, változó áttételezésű kormánymű, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, táblafelismerő és a helyzethez alkalmazkodó fényszórók is - ez utóbbiak persze már csak felárért.

Az új Golfot élőben a hónap végén, a Párizsi Autószalonon lehet majd először körbejárni, október elejétől pedig már rendelhető lesz Európa-szerte. Később persze fokozatosan bővül majd a választék újabb motorokkal és felszerelés-változatokkal.