Mondeo egyliteres motorral. Nem vicc.

2012.09.07. 05:38

Már akkor is hitetlenkedve hümmögtünk, amikor azt hallottuk, hogy a Focus is megkapja az 1 literes Ecoboost turbómotort, de kiderült, hogy a kompakt karosszériához még bőven elég az Év Motorja. A Mondeo viszont vagy másfél számmal nagyobb. A Fordnál azonban láthatóan nem aggódnak emiatt: megújuló nagykocsijukba beépítik az apró háromhengerest.

A Mondeo teljes felújítása már nem meglepetés, hisz Észak-Amerikában már bemutatták ugyanezt az autót, igaz, ott Fusion lesz a neve. Az európai motorválaszték azonban teljesen más, mint az amerikai, így akad még meglepetés. Az ezres háromhengeres az egyik ilyen, bár az apró motor papíron messze nem erőtlen. A 125 lóerős csúcsteljesítmény és a 170 Nm-es maximális nyomaték, amely padógáznál, rövid időre 200 Nm-re emelkedik, még több is, mint amit a korábbi 1,6 literes szívómotor tudott. Inkább csak a tudat fura, hogy egy ilyen pöttöm háromhengeresre bízzák közel 1,4 tonna mozgatását.

Nem az ezres ígérkezik az egyetlen ilyen meglepetésnek: a Mondeóba is bekerül az új, 1,5 literes Ford dízel, amellyel különösebb felhajtás nélkül kezdik leváltani a Peugeot-val közösen kifejlesztett 1,4 és 1,6 literes dízeleket. Ha minden igaz, ez a turbós négyhengeres az 1,6 literes átdolgozásából született, és a Mondeóba az erősebbik, 90 lóerős változata kerül majd. A Ford ezzel a motorral is az egységesítés és a költségcsökkentés irányába mozdul, hisz két másik motort váltanak le vele, a gyártás pedig Indiában folyik, ahol olcsó munkaerővel állíthatják elő az új négyhengereseket.

A Ford az új Mondeóval ismét egy lépéssel közelebb került a kínálat globális egységesítéséhez. A hosszú távú cél az, hogy a kínálat szinte teljes egészében azonos alapú autókból álljon a világ minden táján: a tervek szerint 2017-re 15 ilyen globális típus alkotja majd a Ford kínálat gerincét. A legfontosabbakat – a Fiestát, a Focust, a Mondeót, a Kugát és a Transit sorozatot – már elérte az uniformizálás, de az Egy Ford szlogen mögött álló tervek még messze vannak a teljes megvalósulástól.