Igazoltatják a fél M7-est

2012.09.13. 16:34

Ha valaki netán kételkedne benne, hogy a rendőrség keményen dolgozik a közrend fenntartásán, most megbizonyosodhat róla, hogy nem henyél a szerv. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság teljes szélességében lezárja az M7-es autópálya Budapest felé vezető szakaszát a 109-es kilométerszelvénynél, hogy mindenkit igazoltasson, aki arra jár.

Az MTI-n megjelent sajtóközlemény szerint a töreki pihenőhelyre terelik ki az autópálya teljes forgalmát, és ott, idézzük: „közlekedésrendészeti és migrációs” ellenőrzést tartanak. Aki tehát nem szeretne belefutni a kampányszerű rendőri akcióba, szeptember 17-én reggel 9 és délután 3 óra között kerülje el az adott szakaszt. Megkérdeztük a kapitányság sajtószolgálatát, hogy mi tesz szükségessé egy ilyen méretű akciót – azt a választ kaptuk, hogy az M7-es forgalma és nemzetközi jelentőssége miatt szükséges az ellenőrzés.

A kapitányság részéről azt is elárulták, hogy nem csak a rendőrség ellenőriz majd, hanem különféle társszervek is – így szűrik a nem megfelelő műszaki állapotú járműveket, ellenőrzik a teherfuvarozókat és az autók utasainak származását. Ugyanakkor azt ígérték, hogy az akció során igyekeznek elkerülni a torlódás kialakulását. Amennyiben hosszú sorok alakulnának ki, ezeket próbálják megszüntetni az ellenőrzés tempójának fokozásával.

Sajnos így sem látjuk át az efféle kampányszerű ellenőrzések társadalmi hasznát, azon kívül, hogy demonstrálják a rendőrség tettrekészségét, sajtófigyelmet generálnak, és kényelmetlenséget okoznak néhány ezer közlekedőnek. Azt azonban barátságos gesztusként értékelhetjük, hogy a rendőrség a járművezetők megértését és türelmét kéri.