2012.09.17. 05:42

Az Audi idén júniusban, Le Mans-ban mutatta be első dízelmotoros S-modelljét, az SQ5 TDI-t. Az SQ5-be háromliteres, V6-os biturbó-dízel került, melynek legnagyobb teljesítménye 313 lóerő, csúcsnyomatéka 650 newtonméter.

Bár az Audi már az SQ5 TDI alapkivitelét is az igényesebbeknek szánta, most limitált szériával is megcélozza a tehetősebb vásárlókat. Az exclusive concept nevet viselő modell a motort megörökli a szériakiviteltől, az erőt pedig nyolcgangos tiptronic váltó továbbítja a quattro összkerékhajtáshoz – így 5,1 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t.

A limitált szériás Audi elsősorban külsejében tér majd el az alapkiviteltől: kristály hatású kék fényezést kap, xenon-fényszórókkal, ledes nappali menetfénnyel, valamint négy kipufogóvéget. A belteret a fekete nappabőr és a hófehér kontrasztvarrások teszik elegánsabbá.

Az exclusive concept tanulmányautó a Párizsi Autószalonon mutatkozhat be, a széria pedig valóban limitált: mindössze ötven darabot készít majd belőle a quattro GmbH, ára 92 ezer euró (26 millió forint) körül lesz, vagyis 10 millió forinttal kerülhet többe, mint az SQ5 TDI alapmodellje.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.