Rolls-Royce, arab ízlés szerint

2012.09.23. 18:01

Egy katari ügyfél nemrégiben megkérte a Rolls-Royce-t, hogy készítsen neki egy egyedi változatot a Ghostból. Az eredmény megosztó lett, de talán nem is az egyhangú elismerés volt a britek célja a munka alatt.

Az autó úgy fest, mintha csak magára húzott volna egy katari zászlót. A fehér alapon egy Ensign Red színű sáv fut végig középen, amitől az egész elegancia oda. Belül még előnytelenebb ez a színválasztás: az Ensign a kormány borításán, a bőrhuzat szegélyén és a beltér több pontján visszaköszön, és ez különösen a fa berakásokkal együtt alkot katasztrofális összképet.

Technikailag nem változott a Ghost, így ezt is ugyanaz a 6,6 literes, ikerturbós V12-es hajtja, mint mezei társait. A tehetős sejknek be kell érnie tehát a 4,7 másodperces nulláról százra való gyorsulással, és a 250 km/órára elektronikusan korlátozott végsebesség miatt sem lehet rossz szava.

Kissé érthetetlen, hogy az ügyfél a (nyílván jóval drágábban dolgozó) gyárat kérte fel erre a munkára, és nem valamelyik tuningcéget bízta meg. Egy Waldnak például semmiből sem tartott volna elkészíteni egy ilyen csodát bár az eredmény lehet, hogy túlzottan emlékeztetett volna arra a bizonyos elcseszett Phantomra.