2012.09.23. 08:43

Az EV-k gyártására specializálódott Lumeneo sem marad újdonság nélkül a napok múlva induló Párizsi Autószalon. Az aprócska vállalat négyüléseséből, a Neomából épített roadstert.

A roadsterré válás alatt a Neoma új felniket kapott, és felfüggesztése valamelyest lejjebb került. Noha ez az egyetlen árva kép nem árulkodik valami sokról, annyi már biztosra vehető, hogy hátul többet faragtak rajta, mint elől. A rengeteg új idommal legalább izgalmas lett a Neoma katasztrofálisan unalmas fara, a tető és hátsó ülések kinyesése után pedig 800 kilogrammra fogyott az autó. Az ötven kilós megtakarítás nyílván jót tesz az alapnál amúgy 140 kilométeresre hirdetet hatótávolságnak, és valamelyest talán fürgébbé teszi a 46 lóerős elektromotorral hajtott apróságot.

Mindez azonban még nem elég ahhoz, hogy meghozza bárki kedvét is ehhez az EV-hez. Főleg annak tekintetében, hogy az autó alapára 25 ezer euró (hétmillió forint). Ha a roadstert még ennél is magasabbra árazzák (márpedig azt teszik) ember nem lesz, aki megvegye.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.