Koreait tuningol a Cosworth

2012.10.06. 07:56

A Cosworth valaha a legjobb motorspecialistának számított, alighanem világszerte. Most is készítenek versenymotorokat, és durva blokkokat utcai gépekbe – például a Caterham sportkocsik számára – de a komplett tuningba is beleártják magukat, ha úgy adódik, nem is alacsony színvonalon. Erre példa a Hyundai Genesis Coupén alapuló Cosworth CGRS, amely a gyári koreai kupé versenypályás használatra is alkalmas kivitele.

Az átalakítást természetesen a motorral kezdték: a blokk vagy a hengerfejek módosítása nélkül, csak a kipufogó- és a szívórendszer módosításával, az elektronika átprogramozásával, illetve a hűtés javításával sikerült 389 lóerőre növelni a 3,8 literes V6-os teljesítményét, ami már a pályán is versenyképessé teheti a Hyundai nagyobbik kupéját. Ez önmagában persze kevés lett volna, így ültettek a futóművön, hatékonyabbra cserélték a fékrendszert és alacsonyabb profilú gumikat szereltek fel nagyobb felniken.

A legszebb az egészben, hogy bár az autó küszöb- és lökhárító-toldatokat is kapott, az összkép még a Cosworh élénk kék színében sem hivalkodó, inkább célszerű profizmusával kelti fel a figyelmet. A CGRS egyelőre tanulmány, amelyet a SEMA Show-ra, Észak-Amerika legismertebb tuning-kiállítására készítettek, de egyáltalán nem kizárt, hogy később akár csomagban is árusítsák a módosításokhoz szükséges alkatrészeket. Végülis a Genesis Coupé meglehetősen népszerű tuning-alap kezd lenni Észak-Amerikában, hisz viszonylag olcsó hátsókerék-hajtású autó, amely még jól is néz ki.