2012.10.15. 16:27

Még arra sem volt idő, hogy kiderüljön, valójában mennyire versenyképes a Mini Countrymanből épített WRC autó, máris megvonták a gyári támogatást a projekttől. A Prodrive még fejleszt az autón, de már csak annyit, amennyi ahhoz kell, hogy privát csapatoknak adják el a versenygépet.

A Mini annak idején nagy felhajtást csapott ralisport-belépője körül. Az autó fejlesztését a Prodrive-ra, az egyik legismertebb rali-specialistára bízta, profi pilótákat szerződtettek – azt a benyomást keltették, hogy komolyan gondolják. Lehet, hogy így is volt, de most mégis bejelentették, hogy 2012 végén megvonják a gyári támogatást a WRC Team Mini Portugaltól – azaz mint gyár, kivonulnak a sportágból.

Az az érdekes, hogy a Mini is úgy jár el, mint a BMW a túrakocsi-világbajnokságon: nem állítják le teljesen a fejlesztést, és igyekeznek megtartani az autó versenyképességét. Csapatot viszont nem tart fenn a gyár a jövőben, és a fejlesztés nagyját is a Prodrive végzi majd – csak az 1,6 literes turbós benzinmotor jön majd a BMW Motorsporttól, de erre is kevesebbet költenek majd, mint eddig. A háttérben nyílván a BMW költségcsökkentési törekvései állnak, hisz a luxusautó-gyártót is érzékenyen érintette az európai autópiac összeomlása. Így a BMW csoport sporttevékenysége a jövőben a DTM-re és a hosszú távú sportkocsi-versenyekre koncentrálódik – gyári támogatású verseny-Minikkel esetleg a Dakar ralin találkozhatunk majd.

A Countryman WRC legjobb eredményét Dani Sordo szállította még januárban, amikor második lett Monte Carlóban. Ezen kívül még két harmadik helyet, és még néhány top 10-es eredményt gyűjtött a Mini rövid pályafutása alatt. Arra pedig már nemigen lesz pénz a gyár visszalépése után, hogy a Minit győztes konstrukcióvá fejlesszék.