Városi kisautót készítene a Mazda

2012.10.20. 17:07

A Mazda kínálatában hamarosan megjelenhet egy városi kisautó, mely a gyár minden jelenlegi modelljénél kisebb és takarékosabb lehet. A vállalat egyelőre fontolgatja a lehetőségeket, de ha a gyártás mellett döntenek, a spórolós Mazda1 minden piacra eljuthat.

A japán gyártó értékesítési- és marketingigazgatója szerint a cégnek megvannak a forrásai, illetve kapcsolatai ahhoz, hogy elkészíthessen egy gazdaságos kisautót, de legkorábban 2016 és 2020 közt mutathatják be a legkisebb Mazdát. Erre a lépésre azért is szükség lehet, hogy lejjebb tudják szorítani a károsanyag-kibocsátást, és megfeleljenek az egyre szigorodó európai előírásoknak.

Az új fejlesztésekhez várhatóan partnerre is szüksége lesz a Mazdának. Az egyik legkézenfekvőbb jelölt a Fiat, hiszen a két gyártó közösen fejleszti az új MX-5-öst, és ez a projekt szolgál majd egy új Alfa Romeo alapjául is. A másik potenciális társ a Ford, ugyanis velük már korábban is dolgoztak együtt a japánok: a Mazda2 és a Fiesta közös platformra épült.

Egyelőre az is kérdéses, hogy a Mazda kisautója zöld utat kaphat-e, de a fejlesztéseknek máris két lehetséges kimenetele van: az egyik szerint egy takarékos, de minőségi kidolgozású autó készülne, a Volkswagen Up! mintájára, míg a másik lehetőség egy igazán olcsó, alsókategóriás kiskocsi elkészítése, amely a Tata Nanóval versenyezne.