Lelepleződött a következő Octavia

2012.10.25. 18:19

Az Octavia a Skoda egyik legnépszerűbb modellje, mégis megváltoztatják a helyét a kínálatban. Feljebb lép, az Insignia-Mondeo-Passat meghatározta kategóriába kerül. Ennek érdekében egy kicsit komolyabb külsőt kap, bár úgy néz ki, az alapvető karakterét igyekeztek megőrizni.

A képeken ugyan van még némi álcázás, de már csupán jelképes: egy-egy leragasztott lámpasarok, vagy fóliával kiegészíteni próbált hátsó ablakvonal. Ennyi azonban nem elég, hogy elfedje a lényeget. Ami feltűnő, az a hátsó ajtók hosszának növekedése, de ha profilból nézzük, az is egyértelmű, hogy a csomagtér, illetve a tető is elnyújtottabb, mint a jelenlegi modellen. Teljesen átrajzolták az autó orrát is – a Rapid stílusában – mégis elérték, hogy az autó formája mutassa a rokonságot az előző generációkkal.

A műszaki alapok persze teljesen újak, a rugalmas MQB struktúra eddigi leghosszabb változatát kapja az új Octavia. Ez nagyjából 25 centivel hosszabb, mint az előző Octavia padlólemeze, ugyanakkor ha minden igaz, könnyebb lesz annál. A motorválaszték viszont a jól ismert négyhengeres benzines és dízelmotorokból áll majd, eleinte 105 és 150 lóerő közti teljesítménnyel.

Az új Octavia bemutatásáig nincs már sok hátra, ha minden igaz, novemberben már hivatalos információk is lesznek, bár az élő bemutató csak jövő tavasszal, a Genfi Autószalonon várható.