Priusok is égtek a hurrikán után

2012.11.05. 05:41

Mint kiderült, nem csak a Fisker hibridjei vallottak szégyent hurrikántűrésben: három Toyota Prius is leégett, vagy kigyulladt a Sandy után. Az autók ugyanabban a New Jersey-i kikötőben álltak, ahol a porig égett Karmák, de a két tűzeset egymástól független.

Néhány napja egy halom kiégett Fisker Karmát találtak Port Newarkban. A tizenhat luxus hibrid a hurrikán tombolása közben beázott, majd a víz visszahúzódása után – egyelőre nem vizsgált okok miatt – leégett. Az emberi áldozatok és a hatalmas károk némileg elhomályosították a Karmák történetét, a céget ért presztizsveszteség így is óriási.

Négyezer Toyota is parkolt abban a kikötőben a Sandy pusztítása alatt, melyből 2128 volt hibrid vagy plug-in hibrid. A szabadtéren álló Toyotákat részben ellepte a Newark-öböl vize, így a Karmákhoz hasonlóan beáztak, majd nem sokkal később több példány lángra kapott. A tűzesetet a Toyota is megerősítette, a vizsgálatokig azonban ők is csak tapogatóznak. „Egy Prius valóban leégett, a többi viszont csak kigyulladt, és nem semmisült meg. Az ok valószínűleg az, hogy a sós víz bejutott az autók elektronikai rendszerébe” – mondta Cindy Knight, a Toyota szóvivője.

Így néztek ki a Karmák a tűz után
Így néztek ki a Karmák a tűz után

A két tűzeset óriási veszteségeket okozhat az elektromos autók, illetve a hibridek piacán. Az ilyen, és az ehhez hasonló tüzek nem növelik a vásárlók – eddig is visszafogott – bizalmát ezekben autókban.