Kilenc sebességnél nem kell több?

2012.11.09. 05:40

A ZF a legnagyobb sebességváltó-gyártók közé tartozik, és mint ilyen, maga is részt vállalt a fokozat-háború kialakulásában, de most már úgy vélik, elértek egy határt, amit nem kellene átlépni. A cég igazgatója szerint kilenc fokozatnál nincs értelme többet beépíteni. Persze ha a valaki elkészíti a tízsebességest, aligha tehetik meg, hogy nem reagálnak.

Évtizedekig elegendő volt három sebességi fokozat az automata váltókba, aztán lassan megkezdődött a fokozatok szaporítása. A négysebességes váltók elterjedéséhez még több mint egy évtized kellett, aztán az öt- majd a hatfokozatúak már évek alatt váltották le egymást, először persze a luxusautókban. A Mercedes jelentkezett az első hétfokozatú váltóval, majd a Lexus és a ZF válaszolt a nyolcassal. A független német gyártó az Audinak, a BMW-nek és a Jaguarnak is szállít aktuális nyolcfokozatú váltójából, de már jönnek a hírek más gyártóktól, amelyek még több fokozatot gyömöszölnének a váltóba. Az egyértelmű, hogy minél több a fokozat, annál kevésbé érzékelhető a változás, így – talán már a hatfokozatúak óta – inkább presztízshajszolásról van szó, és épp erre próbál rávilágítani a ZF igazgatója, Stefan Sommer.

A szakember szerint az automata váltók hatásfoka már most nagyon jó – mindössze 11%-kal marad el az elméleti csúcsértéktől – azaz a további fokozatszaporítás nem hoz annyi hasznot, amennyi többletköltséget okoz. Ugyanakkor szinte biztos, hogy ha a konkurencia elkészül a tíz, vagy még több fokozatú váltókkal, a ZF is kénytelen utána menni. Olyan ez, mint a 12 hengeres motor: bár objektíve nyolc henger mindenre elég, egy luxusautó-gyártó sem engedi meg magának a luxust, hogy ne kínáljon több hengert, hisz a vásárlók egy része még mindig a több mindig jobb elven választ.