Ennél durvább Porsche sosem kéne

2012.11.13. 18:07

Nem új, még csak nem is feltűnő ezzel a fekete festéssel, és még csak nem is olcsó – de most legalább kapható. Igaz, csupán egy példányt próbál eladni egy kis angol cég a 962-esből, amely a 80-as évek közepén szinte legyőzhetetlen volt a versenypályákon.

Ez a konkrét példány, a Derek Bell Signature Edition, amelyben nem az eredeti versenymotor dolgozik. Egy utcai 911 GT2-es motorját kapta meg, ami 580 lóerős, és 830 kilogrammot kell mozgatnia. A gép így megbízhatóbb és hosszabb életű, sőt, rendszámot is kaphatott, viszont nem lett sokkal lassabb. A teljesítmény-tömeg aránya konkrétan szinte utolérhetetlen: a Bugatti Veyroné is 644 lóerő tonnánként, itt pedig megközelíti a 700-at. A pontos dinamikai adatokat nem ismerjük, de megfelelő áttételezés mellett bőven 300 km/h felett száguldhat az autó, és a 100 km/h is meglehet 3 másodpercen belül.

Egy ilyen utcai versenyautó persze csaknem használhatatlan normál forgalmi viszonyok között, hisz minimális a belső tere, csomagtartója egyáltalán nincs, és a tetejébe még méregdrága is – legalábbis ez a példány 325 ezer angol fontért (úgy 115 millió forintért) kapható meg. Versenypályán viszont nagyszerű élményt nyújthat, és ami ennél is lényegesebb, kiváló befektetés lehet. Egy ilyen legenda értéke ugyanis szinte biztosan növekszik az idő múltával.